Esztergályos CecíliaKoltai M. GáborBozó AndreaKatonaCsokonai Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2023. február 3., péntek

    Állatkerti útmutató – Premier a magyar gyermekirodalom ismert alkotásaiból a Cirókában

    2022. november 25., péntek 11:24

    A magyar gyermekirodalom ismert alkotásaiból készül a Ciróka Bábszínház legújabb produkciója, amelyben az óvodások a lírával, mint műnemmel találkozhatnak, ismert szerzők népszerű gyerekversein keresztül. 
    A bábelőadás szövege az állatvilág témakörben született versekből áll össze.

    Veres András, a darab rendezője elmondta – a versekkel való találkozás kisgyermekkorban rendkívül fontos az anyanyelv elsajátításához. Az állatokról szóló versek, mesék nem véletlenül népszerűek a kisiskolások és az óvodások körében, hiszen a mondókák, versek gyakran szólnak állatokról, akiknek születésünktől tanuljuk a nevüket, alakjukat. Így hamar jó ismerőseinkké válnak.

    Egy – egy állatszereplőn keresztül a gyerekek valós, ismert helyzeteket tudnak átélni, de játékos formában, a valóság súlya nélkül. Így egyszerre kívül és belül is vannak a szituáción, ami felszabadítóan hat a színházi élmény során.

    A darab színpadra állításának módja tág teret enged a fantázia szárnyalásának. A kortárs bábszínház egyik legérdekesebb, legsokoldalúbb formája a tárgyjáték. Az a színpadi csoda, mikor egy jól ismert tárgy hirtelen új funkciót kap, életre kel, sokban hasonlít ahhoz, ahogy a gyerekek játszanak. Mikor szabadon engedik a fantáziájukat, „bármiből lehet bármi”.Hétköznapi tárgyak lényegülnek át színpadi szereplőkké, a nézők szeme láttára jönnek létre a különböző különös, vagy éppen jól ismert állatok. Egy doboz, egy fadarab, egy ócska cipő könnyedén változhat pingvinné, tevévé vagy akár hallá is. Az előadás ezt a típusú játéktudatot igyekszik, magas színvonalú tárgy animáció segítségével, művészi szintre emelni. Báb-és díszlettervező: Grosschmid Erik.

    Az előadásban fontos szerep jut a zenének, amely hol megerősíti a színpadi történéseket, hol ellenpontozza őket. Időnként harmonikusan meghúzódik a háttérben, de néhány pillanatra főszereplővé is válik. És mivel a líra és a zene közös tőről fakadnak, három vers dalként hangzik el a színpadon, változatosabbá téve az előadás ritmusát. Zeneszerző: Kiss Dávid.

    Veres András kiemelte, az, hogy versekből áll össze az előadás szövege, rendkívül felszabadító érzés, de egyidejűleg erős keretet is ad az alkotóknak. Felszabadító, hiszen nem köt a cselekmény logikus átadásának, magyarázatának kényszere, szabadabban szárnyalhat a fantázia a versek ritmusára. Keretet ad, mivel a vers kötött forma, tiszteletben kell tartani a ritmusát, a szavak dallamát. Ez a kettősség egy egyedi, sajátos próbafolyamatot eredményezett.

    Az előadásban szereplő három fiatal színész – Darvas Emőke, Horgas Ráhel és Szekeres Máté- energiája, kreativitása, és a tárgyakhoz, bábokhoz való hozzáállása nagyon sokat hozzátesz a végeredményhez.

    Az óvodásoknak szóló produkció a bábszínház kistermében kapott helyet, ahol a gyerekek barátságos térben, párnákon ülve engedhetik szabadjára képzeletüket és tehetnek izgalmas állatkerti sétát az előadásban hallható versek ritmusára.

    Az Állatkerti útmutatóban Devecseri Gábor, Romhányi József, Tamkó Sirató Károly és Tandori Dezső versei hangzanak el.

    Játsszák: Darvas Emőke, Horgas Ráhel, Szekeres Máté
    Dramaturg: Veres András
    Tervező: Grosschmid Erik
    Szcenikus: Sári Miklós
    Zeneszerző: Kiss Dávid

    Rendezőasszisztens: Szabó Nóra
    RENDEZŐ: VERES ANDRÁS

    Bemutató előadás: 2022. november 26. szombat 17 óra 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka