Madách SzínházKatonaArt SzíntérBenedek Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2023. október 2., hétfő

    Madách Imrének állít emléket a Kassai Thália Színház

    54. évadát nyitja meg a Kassai Thália Színház. Az új évad bemutatójával Madách Imrének állít emléket a színház. Czajlik József, a színház igazgatója a TASR hírügynökségnek a hétfőn tartott sajtótájékoztatóján elmondta, dinamikus évad áll előttük, klasszikus témákat vesznek elő.

    Bocsárdi László: “A politikusok, döntéshozók számára rendkívül fontos lenne találkozni ezzel a szöveggel”

    Ivan Viripajev kortárs orosz drámaíró saját kérése volt, hogy Iráni konferencia című darabjával kapcsolatosan a Tamási Áron Színház eljuttassa a közönséghez a címbe foglalt információt. Ez az első olyan előadás a sepsiszentgyörgyi színházban, melyben több szerepet is kettős szereposztásban láthat a közönség, melyben a társulat majdnem minden tagja színpadra áll. A darab által felvetett témák fontossága miatt […]

    Kicsik és nagyok együtt ünnepeltek – 20 éves a Brighella Bábtagozat!

    Ünnepi hétvégét tartott a Brighella Bábtagozat létrehozásának 20 éves évfordulóján. Bizony, már két évtizede működik az idén 70 éves Harag György Társulat bábtagozota!

    Újabb hírek
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka