Esztergályos CecíliaKoltai M. GáborBozó AndreaKatonaCsokonai Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2023. február 3., péntek

    Cserhalmi György: “Az életért harcolok, mert ahhoz értek”

    2022. november 1., kedd 07:01

    Cserhalmi György Kossuth- és Balázs Béla díjas színész, a Nemzet Színésze, nemrégiben megkapta a Színikritikusuk Céhének Életmű-díját. Ennek apropóján kérdezte a Növekedés.hu.

    A teljes interjú ITT érhető el.

    A felvetésre, miszerint megnyugtató könnyednek látni, a Nemzet Színésze úgy felelt: “Kétségtelen tény, hogy túléltem a múzsáimat, s bár a derű nagyon gyilkos fegyver is tud lenni, még a honderű is, amennyiben harsány, most minden okom megvan, hogy fülig érjen a szám, nincs már miért szomorkodnom. (…) Csak a jövőbe lehet és érdemes fektetni. A jelennel nem érdemes foglalkozni, egy pillanat alatt múlik el, a jövőben is van persze huncutság, mert még meg sem született máris kacsintgat és hiteget.”

    Egyszer nyilatkozta, hogy leginkább a szerelem hívja elő a jobbik énjét. Erről szólva úgy fogalmazott: “Na, akkor egy pillanatra most beszakadt kicsit a levegő. Mielőtt a feleségem meghalt, egy éven át beszélgettünk és nem csak őt ismertem meg jobban, hanem magamat is. Megismertem és elfogadtam, s ez mindenképpen az ő érdeme volt.”

    Cserhalmi György arról is beszélt, formálódik a keze alatt egy Napló: “(…) Feltétlenül olyan igénnyel írom, és szégyellném magam, ha a lányomnak valamiszemetet adnék. Mindez a jövőnek szól. Paul Virilio építész, filozófus mondta, ”amelyik épület nem a jövőnek készül az puszta telekspekuláció”. Furcsa módon ilyen a színházban is van. Fölmegy a függöny és az első gesztusokból megszólalásokból tudod, hogy nem a jövőnek készült. (…) Egyrészt nem magamról írom a legtöbbet, természetesen benne vagyok, miként a felmenőim is, a szüleim, a testvéreim, a nagyapám. Foglalkozom benne a szakmámmal is. És a múló napokkal, bár olyankor nem mosolygok annyira. (…) Akiket tiszteltem, a mestereimnek tartottam, benne lesznek. Mint Őze Lajos bácsi, akiről senki nem hinné el, de a próbák és az előadások előtt kötögetett. Rendes kötőtűvel, egy sima egy fordított. Egyik alkalommal magához intett, éppen a lift környékén ült, akkor viszont horgolt valamit, de annyi időre megszakította a horgolást, hogy a szemembe mondja: „fiam, ha szidja a rendszert, akkor azt olyan ocsmány nyelven tegye, hogy ne merjék följelenteni”. Imádnivaló ember volt. Szoktam róla mesélni a növendékeimnek is.”

    A kérdésre, hogy állt a betyárbecsülettel, aminek érettebb, súlyosabb formáját hívhatjuk férfibecsületnek is, például, hogy nem leszünk árulók semmilyen helyzetben, elmondta: “Az már hazulról jőve sem fért bele. Nem kellett hozzá javító, mert evidencia volt. A másik ilyen evidens dolog volt, hogy nincs nyafogás. Nincs olyan emlékem még az osztálytársaimról sem, hogy bárki panaszkodott volna, ha valami baj volt az iskolában. Ha valaki ilyennel ment volna haza, hogy így meg úgy néztek rá, olyat kapott volna az apjától, hogy szaltózva röpül ki a zoknijából. Nem úgy voltunk nevelve és mégis rendben vagyunk.”

    Annak kapcsán, hogy az utóbbi időben az írás és az olvasás felé fordult, ami eléggé magányos elfoglaltság, kifejtette: “Érdekes, mert naplót mindig írtam és az olvasásra is mindig szakítottam időt. Legföljebb, ha választanom kellett a Velencei kalmár színpadi változata vagy Clemenceau életrajza között, akkor biztosan Clemenceau-t választottam, de utána jöhetett a Velencei kalmár is. Ráadásul ebben a kérdésben kicsit sznob is vagyok. Jó, nem állok ki az ablakba, az erkélyre olvasni, vagy nem ülök ki egy parkba, csak lássák, hogy olvasok. A hatvanas években még nyolc kiló könyvvel a hónunk alatt közlekedtünk.”

    Azt is elárulta, hogy a közösségben, csapatban töltött idők közül melyik volt legnagyobb hatással Rá: “A Katona József Színházban töltött idő, amilyen talán csak egyszer van egy évszázadban. Annyira exponált volt számomra az az idő, hogy ma is pontosan emlékszem szinte minden pillanatára. Arra is, hogy mekkora citromot nyomtam a Papp Zoli kezébe, amikor bementem a színpadra és arra is, hogy a próba után ivott nagyfröccs esetében mennyi buborék volt a pohárban.”

    Legutóbb fölmerült annak lehetősége, hogy visszatér egy Antigoné előadás szereplőjeként a Radnóti Színházba, de végül ez elmaradt: “És amiatt bántott, hogy akkor Porogi Dorka még nem kapta meg azt rendezőként, ami járt volna neki. És nem akartam, hogy ez arról szóljon, hogy mert nem vállalta a Cserhalmi. Sokat beszélgettünk, nagyon szimpatikus volt, jó lett volna megcsinálni, de nem működött. Úgy meg nem lépek színpadra pusztán kötelességtudatból, hogy bármikor elmehet a hangom. A szemébe mondtam:Dorka ide figyelj, nincs zsákbamacska, a kezelések hatására még elmegy a hangom és akkor semmi. Muszáj őszintének lenni egymáshoz akkor is, ha az fáj. Attól vagyunk önazonosak. Már Shakespeare is megmondta: „Légy hű önmagadhoz”! Nekem Latinovits Zoltán mondta a szemembe, hogy: Ne legyél kis Latinovits! Van neked saját neved, Cserhalmi. Akkor legyél Cserhalmi!”

    Három gerincműtétje volt, majd jött a rák. Cserhalmi György azt mondja, hálás, hogy kijött belőle: “Amikor a gerincemmel volt a baj, három hónapig nem tudtam járni. Aztán látott Varga Péter Pál az utcán és szólt a Rudolf Petinek, hogy ennek nagyon rossz vége lesz. Majd behívott hétfőre és közölte velem, hogy szerdán megoperál. A rákhoz is úgy álltam, hogy a rákkal harcoljanak az orvosok én az életért harcolok, mert ahhoz értek. Ezért sem traktálom a betegségeimmel az unokáimat. Azt sem tudják, mi az, hogy fájdalom, betegség. Kvázi bölcsek. És rögtön elkapják, ha nem olyan intenzitással veszek részt a velük való foglalatoskodásban. Akkor bajban vagyok, mert otthagynak. És az a legnagyobb égés.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka