Esztergályos CecíliaKoltai M. GáborBozó AndreaKatonaCsokonai Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2023. február 4., szombat

    Kosik Anita kapja idén a Domján Edit-díjat

    2022. november 30., szerda 09:17

    Az idei Domján Edit-díjat Kosik Anitának, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművészének ítélték. Az elismerést minden évben egy 40. életévét be nem töltött tehetséges vidéki színésznő kaphatja meg, aki alakításaiban tovább hordozza Domján Edit szellemiségét.

    Kosik Anita – aki nagy örömmel zenél, ringató foglalkozásokat is tart

    A Domján Edit-díjat Szakonyi Károly író adja át december 12-én, hétfőn adják át az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet központi épületének emeleti körtermében.

    Kosik Anita madarász szeretett volna lenni, jazz-rock ének szakot is végzett, aztán végül felvették a színművészeti egyetemre, Novák Eszter, Selmeczi György osztályába.

    “Beteges kisgyerek voltam. Nehezen fogantam meg, nehezen is születtem. Apukám ízzé-porrá dolgozta magát, anyukám meg túlóvott. Nem tudtam, hogyan kell emberekkel lenni, hogyan kell összedugni a fejünket egy probléma miatt, inkább megoldottam magam, vagy valaki más helyettem. Így ment évekig, közben nyertem versenyeket, matekversenyt is. Én voltam a világ legjobb tanulója, ami őrültség, nem szabad elkövetni, hiba. Persze, nem tanulni ugyancsak hiba.

    Mi lenne belőlünk, ha nem érthetnénk meg, amit tapasztalunk, vagy ha a belátást nem követné újabb, megértésre váró tapasztalat?

    Aztán bekerültem a Szent László Gimnáziumba biosz-kémia-fizika szakra. Madarász akartam lenni, mert belezúgtam valakibe, ámde apukám nekem adta a gitárját, egy tizenkét húros román akusztikus gitárt. Megtanultam vagy tíz akkordot, s ordítottam torkom szakadtából az aulában, azt gondoltam, teljesen jól csinálom. Matekból meghúztak közben. Mindegy, mert elértem, hogy körém gyűljenek az emberek, ez pedig nagyon tetszett. Persze egymás köré gyűltünk, de ez akkor nem tűnt fel.

    Érettségi után elkezdtem komolyabban zenélni, teljesen hülyének néztek a szüleim, de rám hagyták. Jazz-rock-ének szakon végeztem Kőbányán, a Zenestúdióban, közben pici gyerekeket tanítottam angolra Helen Doron módszerrel, ami egyébként szuper, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Később azt éreztem, ugyanennyi energiával hat-nyolcszáz embert simán el tudnék szórakoztatni. Beszélgettünk erről a legjobb pajtásommal, Juhász Misivel, aki kitalálta, hogy menjünk el a Színművészetire felvételizni. Azt sem tudtam, mi a monológ, a jelenet, hogy kell próbálni, minek próbálunk egyáltalán. És akkor felvett Novák Eszter, én meg vagy két évig azt sem tudtam, mi van. Szerencsére ő igen” – mesélte egy beszélgetésben.

    A zenés színész szak elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött. Erről az időszakról a Kultúra.hu interjújában nyilatkozott:

    “Miskolc tényleg nagy kudarc volt, akkora, hogy az is fölmerült bennem, befejezem, és komolyan elgondolkodtam, milyen más pályán lehet az egyetemen tanultakat fölhasználni. A volt osztályfőnököm, Novák Eszter szólt, hogy ide keresnek embert, legyek szíves jelentkezni, örvendezzek, és jöjjek szépen Nyíregyházára. Én pedig jöttem. Remények és vágyak nélkül, rettegéssel tele, hogy kiderül, teljességgel pályaalkalmatlan vagyok vagy a pálya alkalmatlan rám.

    De az első próbafolyamat, az Énekes madáré megnyugtatott. Nem feltétlenül a magam tehetségét illetően, hanem abban, hogy úgy, olyan légkörben is lehet dolgozni, üldögélve kis kupacban a színpadon a rendezővel, Koltai M. Gáborral, nyugodtan fejtegetve a Tamási-darabot.”

    Élénken él benne az az este, amikor a büfében magából kikelve, bőgve süvöltötte, hogy hol van az a tizenhét éves lány, aki a madarakkal beszélt, és hitt az emberekben: “A zeneszerző és a rendező csak álltak, és néztek. Tudtam, hogy én vagyok Gondos Magdó, csak megmutatni nem sikerült. Másnap már jobban ment. Szembe kellett néznem a saját akkori helyzetemmel, és a szereptől újratanulni valamit, amiről már azt hittem, hogy elfelejtettem” – mesélte a feliciter.hu-nak.

    Kosik Anita / Fotó: Juhász Éva

    2013 óta tagja a Móricz Zsigmond Színháznak, és ahogy azt ő vallja, az Énekes madárnál volt egy megérkezésféle, de igazán a Funny Girlnél érezte azt, hogy jó helyen van, hogy a társulat mindenen átsegíti: “A Chicago Velma Kellyjét korábban megkaptam háromszor, de először itt játszhattam el. Az is egy fontos, megérkezős pillanat volt, hogy addig énekeltem magamnak az All That Jazzt, amíg végre másoknak is megmutathattam” – mondta.

    Ringató programját is Kosik Anitával kínálja a Móricz Zsigmond Színház kisgyerekes családoknak a Szindbádban. Erről elárulta: „Játékokat, ölbéli játékokat játszunk, sokat érintgetünk. A mesehallgatás és a mesemondás alapjait fektetjük le. Különböző hangutánzókkal, válogatott zenei anyaggal dolgozunk – tehát nem lehet mindenféle dolgot behozni erre a módszerre, ami csak eszembe jut. Komponált gyerekdalok, más népek dalai, és természetesen magyar népdalok szerepelnek a programban. Én éppen tanulok egy népi hangszeren is, a kobzán, hogy a népdalokat megfelelő körítéssel tudjam prezentálni” – mesélte a programról a Móricz Zsigmond Színház színésze.

    A kérdésre, mit jelent számára a színház, úgy felelt:

    “A színház… Azon túl, hogy játszótér, munkahely és szenvedéseim színtere, fejlődési lehetőség. Nemzeti kincs. Na, most egyszerre jutott eszembe minden. Az ideális színház sűrített élettér. Maga a tér, a színpad, az idő és a létezés is sűrített. Igen, sűrített élettér, ez a színház!

    Voltam Görögországban Aszklépiosz szentélyében, ahol a színház a gyógyulás színtere. Ölyan szép az a hely, hogy nem hiszi el az ember! Ott a stadion, ahol az emberek futnak; tele van templommal, ahol az emberek imádkoznak és terveket szőnek; és ott van a színház. Azért van ott, hogy az emberek meggyógyuljanak, és továbblépjenek, mert látják magukat, vagy valaki mást, akihez hasonlítanak, így nincsenek egyedül.

    A színházcsinálóknak is ugyanolyan vagy hasonló élménye kell, hogy legyen, mint a nézőknek. Amit kimondok, az a te gondolatod, és fordítva. Ideális esetben, ha bekövetkezik a katarzis, akkor mi, színészek gyógyítunk, tehát orvosok vagyunk.”

    Arról, hogy mi vonzotta a pálya felé, Papp Tímeának úgy nyilatkozott:

    “Az adrenalinfüggőségem ebben a játékban kap igazán teret. Kockáztatok: tessék, ez vagyok, kell?  Hasznos? Jó? Értékes? Igaz? Ez egészen addig magas rizikójú tevékenység, míg valóban elérem, hogy „az én vezérem belülről vezéreljen”. Addig, míg bizonytalan pillanataimban hajlamos vagyok bedőlni mások rólam alkotott képének, előfordulhat, hogy valóságnak fogadom el azt. Ez szenvedéshez vezet. És itt nem a nekem fontos kollégák visszajelzéseire gondolok, azokat én magam kérem, hogy fejlődjek.

    Szokták azt is mondani, hogy a színészet maga a terápia. Optimális esetben a szereppel mindent kidolgozhatok magamból, mert nekem minden egyes próbafolyamatban az a szándékom, hogy a karaktert eljátsszam, az ő útját megfejlődjem. Ha ugyanott vannak elakadásaink az életben, kénytelen vagyok dolgozni a saját személyiségemen, hogy a munka ne traumatizáljon újra, viszont hitelesen tudjam megmutatni, hogy a szerep mit él át. Átélni, megmutatni, elengedni. Ha nem találom hozzá a kulcsot, akkor persze magamban keresem a hibát, és ez egy nagyon sebezhető állapot. Ilyenkor kell egy rendező, aki bízik bennem, megvárja, hogy elkészüljek a szereppel, közben bátorít, érdeklődik és inspirál, és egy biztonságos közeg, ami a társulat. Volt már irgalmatlanul nehéz próbafolyamatom, amit azért tudtam végigcsinálni, mert a kollégákba bele tudtam kapaszkodni. Úgy működött, mint egy védőháló vagy mint egy lélekvitamin, csak hogy fokozzam a képzavart.”

    A Kultúra.hu interjúját itt olvashatják a színművésszel.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka