Esztergályos CecíliaKoltai M. GáborBozó AndreaKatonaCsokonai Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2023. február 3., péntek

    Véget ért a 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

    2022. december 1., csütörtök 10:22

    A párizsi Collectif A és a Luxemburgi Nemzeti Színház – Ensemble Modern előadásaival ért véget vasárnap, november 27-én a nyolcadik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron.

    A találkozó tizenegy napja alatt összesen tizenegy ország tizennégy társulatának az előadását láthatta a kolozsvári közönség. A 2020-as online megszervezett fesztivált követően ezúttal francia, német, román, magyar, ukrajnai, szerbiai, luxemburgi, portugál, szlovéniai, svájci és dél-koreai társulatok vettek részt a fesztivál programjában.

    A fesztivál központi témája idén a Félelem / Remény volt, amely az elmúlt két év világunkat és mindennapjainkat felforgató eseményeiről és életérzéseiről kívánt párbeszédet indítani a kortárs világszínház jelentős alkotóinak és társulatainak előadásain keresztül.

    A fesztivál előadásai nagy népszerűségnek örvendtek a kolozsvári közönség körében. A stúdióelőadások közül szinte pillanatok alatt elfogytak a helyek a Luxemburgi Nemzeti SzínházTompa Gábor által rendezett A székek című előadására, amelyben a két főszereplőt Patrick Le Mauff színész-rendező, valamint Oana Pellea román színésznő játszotta; a Tóték című előadásra, Vidnyánszky Attila rendezésében (a Gyulai Várszínház és a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház közös produkciója), valamint a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház Ifjú barbárok című előadására ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

    A nagyszínpadi előadások közül legtöbben a dél-koreai Jaram Lee phanszoriművész Az öreg halász és a tenger című elődására, valamint Josef Nadj saját társulatának, a párizsi Atelier 3+1 Omma című táncprodukciójára voltak kíváncsiak.

    A járulékos programok – könyvbemutatók, beszélgetések, kiállítások, koncertek – pedig szintén számos érdeklődőt vonzottak a TIFF Házba és a Tranzit Házba. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2023 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka